Rendező, operatőr, filmes producer

Lippai Balázs

Fotós, reklámos, art direktori pályám során csöppentem bele  a klipkészítésbe, amit nagyjából 10 éve űzök rendező és operatőrként. Korábban sosem volt elképzelhető számomra hogy dirigáljak, mégis; a színtársulattal és bábozással töltött évek valójában ezt készítették elő. Munkáimban törekszem az innovációra, új technikák alkalmazására, de nagy hangsúlyt kap a történetmesélés is, amit a klipeken túl rövidfilmeken is gyakorolok. Az utómunka fázisai sem ismeretlen terep számomra, így egy-egy koncepció összerakásakor meglehetősen komplexül állok a feladathoz. Klipek esetében igyekszem egyetlen anyagban megfogni az adott zenekar esszenciáját, így ritka, hogy egy bandának több anyagot is készítsek.

Programok

Panel résztvételek