Fesztiváligazgató, Művészetek Völgye

Oszkó-Jakab Natália

2011-től a Művészetek Völgyeben kezdetben programszerkesztő, színpadkoordinátor, marketing és intézményi kapcsolatokért felelős munkatárs volt, majd 2013-tól, mint a fesztivál igazgatója. 2014-ben megalapította a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítványt, melynek missziója a vidéki kistérségekben, kistelepüléseken működő összművészeti rendezvények, fesztiválok felkarolásával, szervezésével és hosszú távú fenntartásával térségi fellendülés előidézése. 2017 óta a Music Hungary Szövetség Fesztivál szakosztályának vezetője, később felügyelőbizottsági tagja. 2018 óta az NKA Hangfoglaló Program Induló zenekari pályázatának zsűritagja. 2019-ben többek között a Kyiv Music Week, ami az Atlas Music Week része, 2020-ban meg a Primavera Pro és WOMEX szakmai fesztiválok előadója és mentoring session vezetője. 2020-tól a Startup Safari Budapest és City Events vezetőjévé vált. 2021-ben megalapította kollégáival a Magyar Turisztikai Program Alapítványt, mely kutatásokkal, meetupok szervezésével és érdekvédelemmel segíti a szakmát.

Programok

Panel résztvételek