Music Hungary-Díj

A legjobb szakmai teljesítményeket idén is díjazzuk!

A tavaly elsőként átadott Music Hungary-díj kiváló fogadtatása miatt úgy érezzük, sikerül megvalósítani a célunkat, hogy több figyelem irányuljon a zenei szektor minden szegmensére.

Régi vágyunkat valósítottuk meg a Music Hungary-díj megalapításával. A rangos szakmai díjjal a könnyűzene kiemelkedő tehetségeit és szakembereit szeretnénk elismerésben részesíteni a zenészektől az előadókon át a háttérben dolgozókig, illetve több figyelmet irányítani a zenei szektorra és ennek kiemelkedő teljesítményeire (a tavalyi díjazottak listája itt).

A díjat 8 kategóriában osztjuk ki, a nevezettekből szeptemberben szakmai bírálóbizottság állít össze egy shortlistet, akik idén Bakos Petra (Music Hungary Szövetség Főtitkára, zenei manager), Balázs Sziszka (Music Fashion Art & Management tulajdonos), Borsa Kata (NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiumának elnöke, Öt templom Fesztivál programigazgatója), Komróczki Diána (fotós, operatőr), Schoblocher Barbara (énekesnő) és Oszkó-Jakab Natália (Fesztiváligazgató, Fesztivál szakosztályvezető).

A díjakat november 8-án, a XI. Music Hungary Konferencia & Showcase keretében adjuk át Veszprémben, az Expresszóban.

Music Hungary-díj

Shortlist

Hamarosan
találkozunk!

2023. november 7-11. @ Veszprém - Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér
3
Nap
100+
Meghívott
40
Panel
25
koncert

Ne habozz, vegyél jegyet most!

Jegyvásárlás